francia étkezési kultúra, gasztronómia

Gasztronómiai központot alapítanának a franciák

A francia köztársasági elnök azt mondta a hétvégén, hogy szándékai szerint létrejön egy „gasztronómiai kiválósági központ”. Ennek célja az lehet, hogy felkészítse a séfeket, borászokat, pékeket, cukrászokat (szóval a versenyzőket) a nagy nemzetközi versenyekre.

A francia elnök ezt egy olyan vacsorán jelentette be, ahol mintegy kétszáz cukrászmester és séf vett részt. Arról olvasni ugyanezekben a tudósításokban, hogy az ötlet Guillaume Gomeztől, az Élysée volt séfjétől származik, aki most az elnök személyes képviselője, s nyilván tanácsadója gasztronómiai ügyekben. Gomez az év elején távozott a köztársasági hivatal konyhájából, 25 év és 4 köztársasági elnök mandátuma után – ezért akkor a kinevezése, a váltás nagy figyelmet kapott, és találgatások is folytak, hogy előléptetésről vagy felfele buktatásról volt-e szó (lásd a tudósításokat például itt, itt és itt).

A gasztronómiai kiválósági központ úgy tűnik, Lyon környékére kerülhet (a tekintélyes szakácsverseny, a Bocuse d’Or is a városhoz kötődik). A tudósításokból ugyanakkor nem derült ki, hogy mindez mennyibe kerülne, milyen költségvetésből történne, és főleg mikor.

Érdekesség, hogy Magyarországon is van Bocuse d’Or Akadémia. Az idei, amúgy most hétvégi döntőt a franciák nyerték, de a magyar csapat is ott volt a mezőnyben.

Arról már korábban is írtam, hogy a francia gasztronómia, étkezési kultúra miért különleges, és miért a világörökség része az UNESCO szerint.

Kéred az újdonságokat?

Ne maradj le a www.franciacsok.hu cikkeiről, kérd a levelesládádba a legújabbakat!

* indicates required


Mi érdekel? Milyen posztokról értesítsünk?

Facebook Comments