Ha azt akarod, jól egyen a gyereked, előbb neveld meg magad! Ez a legfőbb tanulsága a Falra hányt borsó? című könyvnek, melyet egy francia férjjel felszerelt kanadai nő, Karen Le Billon írt, aki Franciaországba költözve szembesült azzal, hogy a csemetéi messze nem esznek olyan jól, mint a francia gyerekek.
Miért olvastam el egy olyan szöveget, amely elsősorban kisgyerekeseknek szól? Nos, azért, mert amióta lefogytam, folyamatosan foglalkozom az étkezésemmel, ha tetszik, átnevelem magam. Én magam vagyok a magam nevelője. Az évek során a legfontosabb felismerésem az volt, hogy a diéta nem önbüntetés és önsanyargatás, hanem öröm. Mert amikor az ember diétázik, akkor arra figyel, hogy a legjobbat adja a testének, és ne a mitikus szarral tömje a fejét (és fordítva, amikor megbicsaklik a diéta, ami azért előfordul, akkor az ember ezt az alapvető öröm-igazságot felejti el, és visszafordul egy korábbi minta felé).
Nagyjából ugyanez a lényege a Falra hányt borsónak.
Ahogy az általam szintén szeretett Nem harap a spenót étkezési vonatkozású jótanácsai, ez a könyv is azt járja körül, hogy miként lehet a legkisebbeket is rászoktatni arra, hogy sokféle, sokszínű, természetes ételt egyenek, s ne tésztát, krumplit, meg rántott izéket tömjenek magukba 24/7, úgy, hogy még örülnek is neki. Hát nem csodálatos? 🙂
Vagyis: ha egészségesen és franciásan akarsz enni, ha az akarod, hogy a gyereked is megegye a céklát meg a spenótot, akkor ezzel a filozófiával tudod megváltoztatni az étkezési kultúráját. És persze semmi sem ilyen egyszerű, mert előtte a saját étkezési kultúrádat kell alakítanod, hogy jó példát mutathass a gyerekednek.
Mit gondolj az evésről? Hogyan vond körbe szertartásokkal és rituálékkal? Milyen alapanyagokból, milyen fogásokat készíts? Hogyan szoktasd hozzá magad a szokatlanhoz?
Még egyszer tehát, akkor is érdemes a francia szülők trükkjeiről olvasgatni, ha tényleg csak magadat akarod átnevelni, és több zöldséget és gyümölcsöt szeretnél látni az étkezésedben, mindezt úgy, hogy közben legyen helye az életedben a csokinak, a bagettnek, a bornak, vagyis mindennek, ami kellőképpen árt, de ugyanennyire jó.
És ha már emlegetem Pamela Druckerman kötetét: ott azt hiányoltam, hogy nem derül ki, a vidékkel mi a helyzet, s csak a párizsi és nagyvárosi középosztály nevelési szokásait látjuk. Nos, Karen Le Billon a vidék Franciaországába kalauzol el bennünket, s bizony, a felismerései és javaslatai nagyon hasonlítanak Druckermanéihoz. Ahogy az önirónia, a humor, a „tökéletes anya” eszményképének az elengedése is közös pont. Itt is szórakoztató, néhol borzasztóan mulatságos történeteket olvasunk, ezúttal nem amerikai, hanem egy kanadai nőről, aki nemcsak a gyerekeit szoktatja rá az egészségesebb, zöldségesebb, franciásabb étkezésre, hanem magát is. Nehezen, buktatókkal, nem egyenes vonalon haladva, de azért csak sikerül neki.
Hogy mennyire a szülő a kulcs, néha a lehető legviccesebb formában áll a szemünk előtt. Hangosan nevettem, amikor az iskolában kaja-ügyben reklamáló mamának megemlítik, hogy ha ennyire súlyos a probléma, akkor esetleg ismerkedjen meg az iskolapszichológussal. A mama megijed: a gyerek túl kicsi ahhoz, iskolapszichológushoz menjen. Erre a tanítónő felvilágosítja: nem a gyereknek kell a pszichológus, hanem a kedves szülőnek…
De a jó hír, hogy sosem késő. A szülőnek sem.
Karen Le Billon: Falra hányt borsó? Jaffa Kiadó, 2018.
(Kiemelt kép: saját szerkesztés a kötet Kindle-címlapja felhasználásával)
