Tesson Sur les chemins noirs

Küzdés az elemekkel (Sylvain Tesson: Sur les chemins noirs)

Kevés könyvvel bajlódtam annyit, mint Sylvain Tesson Sur les chemins noirs című írásával. Újra és újra felvettem, újra és újra letettem. Pedig csak 170 oldal, és nagyon, nagyon tetszett a belőle készült film (itt írtam róla). És hát a téma sem áll tőlem távol: túra, séta, természet… És valahogy mégsem barátkoztunk meg. Újra és újra elveszített a szöveg, amelyet becsületből olvastam végig, hogy írhassak róla, és hogy megtudjam, miért volt pár éve Tesson a legolvasottabb francia nyelven író alkotó.

Ahogy az illusztráció is mutatja, sokat szenvedett ez a könyv fizikailag is: jött velem, táskában, zsebben, ült a polcon… így is hónapok kellettek, mire a 170 oldal végére értem. Magam sem értem, hogy miért nem sikerült a szöveggel egy hullámhosszra kerülni. Amennyire tetszett a könyv alapján készült film, annyira nehezen értem az írásos változat végére. Pedig nincs okom panaszra: ha úgy nézem, túraleírásról van szó, az meg elvileg az én világom. De valahogy ezekhez az ösvényekhez mégsem kaptam kedvet.

Ráadásul Tesson itt-ott politizál (de nem pártpolitizál), ami szintén az én világom. Az oldalakon és a kilométereken keresztül egy konzervatív attitűd rajzolódik ki; a párizsi, városi politika és technokrácia, a globalizáció, a tervezett területrendezés kritikája, valamint a francia vidékre vetett nosztalgikus tekintet. Ez természetesen teljesen kompatibilis azzal a képpel, amelyet a filmből építettem a szerzővel kapcsolatban: egy személyes szabadságát kereső konzervatívval van dolgunk.

A filmmel kapcsolatos cikket itt olvashatod:

Ezzel együtt is, nem voltam hanyatt vágódva a Sur les chemins noirs könyv-változatától. Kicsit felületesnek éreztem 1300 kilométer elmondását 170 oldalon. Elvégre Tesson a balesete után belső munkát végezni indult erre a hosszú útra, és ennek a belső munkának az eredményéről alig írt valamit. Ezt a felületességet a film a szépségével, vizuális érdekességével képes volt ellensúlyozni. A kötet nem igazán.

És vajon kiderült, miért olvassák ennyien Tessont? Azt hiszem, azért, amiért Guiliano da Empolit: a korszellem miatt. A franciák egy része aggódik a globalizáció miatt, a francia identitás, a francia vidék megmaradásáért – és Tesson nemcsak beszél ezekről a kérdésekről, hanem kifejezetten érdekes személyiségével teszi. Elvégre, ki ne találna érdekesnek egy embert, aki előbb részegen kiesik az ablakon, aztán elindul, hogy gyalog keresztülszelje Franciaországot? Én is annak találom.

TESSON, Sylvain, Sur les chemins noirs, Éditions Gallimard, 2016.

(Kiemelt kép: saját felvétel)

Facebook Comments