Szexfantáziák film

Szexfantáziák és perverziók, francia szósszal

Hat pár fantáziáit követi végig a Szexfantáziák (Les Fantasmes) című, önmagát romantikus komédiának mondó francia film. Vigyázat: a címmel ellentétben nemcsak fantáziákról van szó, hanem egyes esetekben a perverziók irányába is elmegy a dolog, úgyhogy a “romantikus komédia” meghatározás némileg vitatható. De legalább amit látunk, itt-ott tényleg vicces.

Szerepjátékok, nővérre-testvérre, sírásra izgulás, soft nekrofília (a halálhoz kötődő dolgokra izgulás, aminek a neve, mint megtudtam, thanatophília). Aztán nem szexelés, és arra izgulás, ha mások néznek szeretkezés közben (ennek is van neve: autagonistophilia). Így néz ki a Szexfantáziák körképe: hat pár, hat vágy és perverzió, 15-20 perces kis epizódokban, kisfilmekben.

A hangnem önironikus (“ilyenek vagyunk, mi, emberek”), de néha az az ember érzése, hogy ez az önirónia banalizál is. A vágyak és fantáziák egy része ártalmatlan (senkit nem zavar, ha valaki nem szexel a társával, vagy ha szerepjátékokat játszik, de az is két felnőtt ember személyes döntése, ha videóra veszik az aktusuk, ahogy – jó esetben – az is felnőtt döntés, hogy egy harmadik személy megnézi-e). Viszont a filmben megjelennek olyan fantáziák, amelyek másoknak is árthatnak. És bizony, a Szexfantáziák című filmben ártanak is. A sírós fantáziában egy kiskutya esik áldozatul a perverziónak (amitől rögtön a film elején felforr az ember vére), a halállal kapcsolatos fantáziában pedig ember (amitől meg tátva marad a döbbent néző szája). A banalizálással kapcsolatos kellemetlen érzésünkön az sem változtat, hogy utóbbi filmecskében Monica Bellucci és Carole Bouquet sziporkáznak. Összességében a színészi munka mindegyik filmecskében rendben van, ezzel szemben ahogy a Titán esetében, a forgatókönyv bizonyul ezúttal is ha nem is kevésnek, de nem tökéletesnek.

A legnagyobb kérdés, hogy miről szól ez a film. Mit akar üzenni? Hogy mindenkinek vannak vágyai és perverziói? Hogy időnként ezek a vágyak nevetséges helyzeteket eredményeznek? De mi abban a nevetséges, hogy valaki öl, hogy kielégülhessen? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy nevetünk a felszabaduláson, hogy legalább a mi fantáziáink ártatlanok? Hogy mindenki, aki mézet akar a másik testéről nyalni, megnyugodhat, hogy na ő, ő aztán nem perverz?

Nehéz ezen túlmenően egyetlen témára felfűzni a kisfilmeket. Egyes filmekben azonban felmerül egy fontos dolog, tudniillik a kompatibilitás és az őszinteség kérdése: előfordul, hogy gond lehet abból, ha valaki megosztja a partnerével a vágyait, ahogy abból is, ha nem… egy-egy esetben érezhetjük, hogy itt bizony nem a vágyak, hanem az emberek lenne a téma. Jó lett volna, ha az egész filmről ezt mondhatnánk. De a helyzetkomikum és a kisfilmes szerkezet ezt sajnos nem teszi lehetővé.

További friss francia filmekről itt olvashatsz.

(Kiemelt kép: Youtube)

Facebook Comments