Feketedoboz: egy zseniális francia thriller

Az elmúlt napok kifejezetten jó kis online filmélménye volt a Feketedoboz című francia krimi/thriller. Nyomozósdi, feszültség, történet: van benne minden, ami kell.

A port.hu-n található leírás elég jól összefoglalja a film témáját, úgyhogy ide teszem és idézem: “Matthieu egy fiatal és tehetséges feketedoboz-elemző, aki próbálja megfejteni egy vadonatúj repülőgép halállal végződő lezuhanásának okát. Ám amikor a hatóságok lezárják az ügyet, Matthieu nem tudja annyiban hagyni a dolgot, mert valami azt súgja neki, hogy valami nincs rendben a bizonyítékokkal. Ahogy újra és újra végighallgatja a felvételeket, súlyosan zavaró részleteket észlel. Lehetséges, hogy a szalagot módosították? Matthieu főnöke parancsával szembeszegülve saját szakállára kezd nyomozni, és kutatása végül megszállott és veszélyes igazságkeresésbe torkollik, amely hamar veszélybe sodorja nemcsak a karrierjét, hanem az életét is.

És mielőtt belemennék az értékelésembe, íme az előzetes is, kedvcsinálónak:

Ez nem az a film, amibe belealszol, vagy a közepén megkérdezed magadtól, hogy “mi a túróért nézem ezt az izét még egy órán át?”: ha eldöntötted, hogy téged ez a téma, ez a műfaj érdekel, akkor nézed, mert ez a film egész egyszerűen jó. A feszültség folyamatos, nem ül le, sőt, növekszik az utolsó percig. Valójában az van, hogy két óráig oda vagy szegezve a székedhez. A feszültséghez maximálisan hozzátesz a jól eltalált zene is.

Ahogy egy ilyen “szuperprodukcióban” lenni szokott, persze előfordulnak túlzások, de az átlagos szuperprodukcióhoz képest nem sok, ráadásul később kiderül, hogy még funkciója is van (most arra a bizonyos betörésre gondolok, ami elsőre egy totálisan irracionális viselkedési elemnek tűnik… aztán jön egy pont, amikor úgy tűnik, hősünk tényleg megzakkant, mígnem ráébredünk, jó helyen keresgél). A film vége egyébként nagyon nem hollywoodi szuperprodukciós, de ennél többet nem mondok, mert akkor spoilereznék.

Amúgy nehéz gyakorlat úgy filmekről írni, hogy minél kevesebbet áruljak el a cselekményről, de azért teszek rá egy kísérletet, egy elem kapcsán. Egy ilyen nyomozós thrillerben ugyanis kell ellenségkép is – és ebben speciel éppen az az érdekes, hogy az ellenségkép hogy alakul a cselekmény során. Azt is mondhatnám, hogy jellegzetesen francia ellenségkép rajzolódik ki a végére (mondjuk az elején is, de ez most más kérdés). Meg sem lepődtem.

Ki szoktam térni a színészi munkára, úgyhogy ez ne maradjon el most sem: arra most sem lehet igazi panasz. A női főszereplő, Lou de Laâge dicséretet érdemel, ahogy a férfi főszereplő (Pierre Niney) is. Utóbbi amúgy olyan ismerősnek tűnt az első percekben, mire rájöttem, hogy kicsit talán Edward Snowden fejére emlékeztet. Nyilván ha nekem eszembe jutott a hasonlóság, másnak is, ergo nem lehet véletlen, hogy ezt a profilt választották a casting során. Mellesleg Pierre Niney játszott François Ozon Frantz című drámájában, amely ha nem is ütött érzelmileg nagyon meg, de jó emlékeim vannak róla. Ő onnan is ismerős lehet.

Facebook Comments